5. fejezet: Családba fogadás

5. fejezet

Családba fogadás

Sötét volt, a levegő pedig dohos, rothadás szaga érződött benne. A fáklya sercegve kapott lángra a varázslat nyomán, mintha évszázadok óta nem gyújtották volna meg. A démon elmosolyodott, ahogy tekintetét körül hordozta a szobán. A bejáratot természetesen eltorlaszolták, mintha ezzel megakadályozhatták volna a behatolást. A rengeteg védővarázslat már húzósabb volt, azzal majdnem két percig szenvedett, míg megtalált egy megfelelő méretű rést. Tudni kell az ilyen ősi varázslatokról, hogy mikor készítőjük meghal, a varázslat „megreped”. Ha a készítőnek voltak gyermekei, a varázslat nem szűnik meg teljesen, de ha kihal a nemzetsége, akkor a védelmének annyi. Itt is ez történt. A kislány a kezében nemsokára elkezd sírni. Tisztán érezte, hogy éhes, ráadásul fél is. A helység közepére sétált vele, ahol egy sima sötét felszínű kőasztal állt, és mellette egy szék. A rothadás szaga itt erősebb volt ugyan, de őt nem érdekelte, a kicsinek meg nem voltak olyan fejlettek az érzékszervei, hogy érezze. Az asztalra alvadt vér száradt, amitől az eredetileg fehér kő mára már feketés színben tetszelgett. Az asztal közepén csontváz feküdt, húsából nem maradt már semmi, csak némi ősz színű haj keretezte koponyáját. Tudta, a kikötözött ember férfi volt, hisz ő ölte meg: egykori megidézőjét. Ha tehette, mindig elpusztította azokat, akik engedelmességre kényszeríttették. Elég jó volt az aránya. Tízszer hívták a Földre, ebből kilenc esetben sikerült valamilyen módon elérnie az illető halálát. Neki ne parancsolgasson senki! 

Ugyanakkor szerette ezt a világot, sokszor önszántából is eljött. Az utóbbi kétszáz évben folyamatosan itt tartózkodott, mert anyagot gyűjtött utolsó vizsgáihoz. A Földet, és ezt a világot választotta a témájául. Nem szólhatott bele a főbb eseményekbe, de a rengeteg háború, és pergő események sora elbűvölték. Náluk, a démonok világában minden lassan történt, egy-egy változás akár évszázadokig eltarthatott. 

Beth nyöszörögni kezdett a kezében, mire sóhajtva alakult át. A kislányt már az új alakja is elbűvölte, de amikor melléhez ért, ujjongva pillantott fel rá, még mielőtt az egyik bimbójára tapadt volna. A démon minden akaraterejét bevetve igyekezte meggyőzni magát arról, hogy amit csinál, az normális. Kevés sikerrel…

Ezt nem fogja elmesélni egyetlen ismerősének sem.

A legtöbb démont nem érdekelte az, hogy milyen nemű. Jól érezték magukat nő és férfi képében is. Róla ez nem mondható el. A földön eltöltött évszádok alatt hozzászokott ahhoz, hogy ő férfi, és ezen nem akart változtatni. A kislánynak csak néhány percet engedélyezett „étkezésre” aztán a kőasztalra tette. Tiltakozó nyafogására csak egy szigorú pillantással válaszolt, mire rögtön elhallgatott. Eltüntette a csontvázat, és néhány tisztítóbűbájt is végrehajtott az asztalon. A kislányt kivette a fekete anyagból, ami ruhaként szolgált számára, és saját köpenyét borította rá. Egy kis kádat hívott elő a semmiből, és megfürdette benne Elisabeth-et. Algernon vérét akarta eltüntetni róla. 

A kislány vidáman csillogó, vörös szemeiből tisztán látta, hogy élvezi a fürdőt. Elmosolyodott, tudta, később is jól ki fognak jönni. 

Pár idegen nyelven elhangzó szót követően a kőasztal eltűnt, ahogy a székek és a kád is. 

 Helyette egy lakájosan berendezett szoba tűnt fel. Ablakok ugyan nem voltak, a fény mégis egyenletesen áradt valahonnan felülről, nappali ragyogásba vonva a szobát. A kandallóban vidáman lobogott a tűz, előtte kényelmesen terpeszkedett a vörös bársonnyal borított kanapé, lábzsámollyal. A falakon körös-körül könyvespolcok kaptak helyet, amelyen több ezer kopott és kevésbé kopott kötet foglalta el a helyét. A szoba közepén egy több méter átmérőjű sötétbarna színű szőnyeg feküdt, amelyet gondos kezek kacskaringós mintával díszítettek. A szőnyegen egy mahagóni asztal állt, amit terrakotta berakással tettek ékesebbé. Egy fehér terítő is megjelent a sötét színű asztalon, ami nem tartozott szervesen a szoba berendezéséhez, csak a mostani alkalomra hívták ide.

A démon elégedetten nézett körbe szobájában. Itt nem fogja megtalálni senki, és így zavaró látogatókra sem kell számítania. Beth-t a terítőre fektette, ő maga pedig munkához látott. Egy kis tálkát vett elő, amibe egy zacskóból különböző sötét színű porokat szórt. A kislányban érezte az elégedettséget. Furcsa volt, de azt érzékelte, hogy nála jobban érzi magát, mint az anyjánál. A földön eltöltött idő kifinomulttá tette az érzékeit. Mindig megérezte, mit éreznek mások, és ismerte azt is, amit gondolnak. 

Amikor késznek ítélte a porokat, mutatóujja karmával megvágta kezét, és vérét hozzá keverte. Még egy percig kavarta a láng fölött, aztán egy tálkába öntötte a besűrűsödött anyagot. A kislányhoz lépett és végig simított a homlokán. Érintése nyomán a gyerek rögtön elaludt. Egy elég méretes tűt vett a kezébe, és a forró, sűrű anyagba mártotta. Gondos figyelemmel dolgozott a kislány kézfején, majd a karján is. A tetoválás alakot öltött, ugyanolyan minta bontakozott ki, mint amilyen az övé is volt. 

Ezzel gyakorlatilag családjába fogadta őt, ráadásul a saját vérét keverte az anyaghoz, tehát a gyerek a démon tudásából, erejéből is megkapott egy apró részt. Nem telt bele egy fél órába, és készen is volt. Ruhájának zsebéből egy üvegcsét vett elő, melyben átlátszó folyadék lapult. Levette a dugót a tetejéről, és a tetoválásra öntötte. Ahol hozzáért a lány bőréhez, ott láthatatlanná vált, s végül úgy tűnt, mintha az elmúlt fél óra meg sem történt volna. Bár a szertartást elvégezte, még jó időbe bele fog telni, hogy erejének csak egy töredékét is megkapja a gyerek. A rítusok mindenkinél máshogy hatnak, ráadásul fajonként is más az eredményük. Mindenesetre a démon elégedett volt munkájával. Most már visszaviheti annak a tehetségtelen ficsúrnak. 

A kezébe vette a lányt, és már indult is volna, de a kandallóra pillantva meggondolta magát. Leginkább a tüzet érezte sajátjának az elemek közül. Letelepedett a lángok elé, olyan közel, amennyire csak lehetett anélkül, hogy Beth-nek baja lett volna. Őt nem égette a tűz, de a kislány még nem kapott ilyesfajta védelmet. A lángok játékát figyelte, a vörös fényben ragyogó színeket, ahogy egymásba gabalyodva járják táncukat. Némelyik kígyónyelv alakját öltötte magára, mások szélcibálta levélként tündököltek, és egy játékos kedvű apróság egy vízcsepp formáját vette fel. A lángocskát, amely ősi ellenségének képében tetszelgett, tenyerébe vette. Rögtön vele kezdett rokonszenvezni, mert kitűnt társai közül.

- Segíts nekem… - suttogta neki. – Mutasd meg a jövőt. – A lángocska vidáman sercegett egyet, majd elterült tenyerén, vékony rétegként terítette be a rendelkezésére állóhelyet. Zöld árnyalatot vett fel, majd gyorsan kékre váltott, végül a sárga színnél állapodott meg. Először egy csecsemőt mutatott, amint egy prémekbe öltözött hölgy kezébe veszi, majd sík vidéket látott, ahol lágyan hullt a hó. A gyerek gyorsan nőtt, pillanatnyi képeket látott csupán. Három évesen lúdtollat vesz kezében, a kandallóban nézi a tüzet, egy kicsi kígyót simogat, véres tőrt tart kezében, bájitalt keverget a tűz fölött, hét évesen bemutatják Rafaiernek és…

- Állj! – kiáltotta, és feldúltan állt fel a kandalló elől. A kis láng ijedten ugrott ki kezéből, vissza a tűzbe társaihoz. 

A kislányt a földön fekve hagyta, míg ő fel-alá kezdett járkálni, a szobában. Ez nem történhet meg! A gyerek nem kerülhet az északi vidékre. 

Kiskölyök, és már bemutatnák az öt legerősebb fekete mágus egyikének. A homlokát dörzsölgette, így próbálta magát gyorsabb gondolkodásra ösztökélni. Fontolóra kell venni más lehetőségeket is. A tűz felé fordult:

- Ignis arsum! – az ige nyomán a lángok magasra csaptak. Elmélyülten tanulmányozni kezdte a mintázatot, támpontot és válaszokat keresve. Ki nevelhetné fel Elisabethet megfelelő szellemben? Hol lenne a legjobb helye? A felelet nem váratott soká magára. Határozott körvonalakban egy magas sarkú csizma képe bontakozott ki, majd egy nő arcát vélte felfedezni a tűzben. Megnyugodott valamelyest. 

Egy pillanat múlva már Mardekár kastélyában volt, láthatatlanul a tanácsteremben. Összegyűltek a halálfalók, és Algernon beszélt éppen. Remegett a lába, kezében borítékokat tartott. A gyerek anyja is a szobában tartózkodott, sápadt volt, a tekintete pedig lángolt, a démon az őrület nyomait vélte felfedezni rajta. Láthatólag gondolataiba mélyedt, egy lépéssel közelebb ment, és egy név bukkant fel a kuszaságban, ami belőle áradt. Frank Longbottom. Ezek szerint ezt az embert fogja megtámadni. Korábban látta már vele kapcsolatban a jövőt. Akkor egy börtön komor falai magasodtak szemei előtt, és most már az is tudta, miért fog odakerülni. Az elméje már most is gyenge volt, és a démon tudta, hogy a nő nem a lesz képes elviselni a dementorok közelségét a rabság évei alatt. Miatta nem kell hát aggódnia. Ezután nyugodtan Algernonhoz sétált. Tisztán érezte a belőle áradó félelmet és aggodalmat. Ő sem jelent valódi veszélyt a terveire, hisz nem lát tovább a saját orránál, a démonokról pedig szinte semmit nem tud. Ha vele nem került volna kapcsolatba, soha nem is ismert volna meg többet, s vígan élhette volna a tudatlanok életét, míg a halálfalóként töltött idő is csupán rossz emlékké vált volna számára. Akár még törvénytisztelő, boldog élete is lehetett volna. A Nagyúr visszatértéig. Mostanra azonban erre minden esélye szertefoszlott. Már az őt körülvevő világot is csaknem teljes valójában látta, de ez még nem volt ok az aggodalomra, hisz a tudatlansága nem fog lehetőséget adni neki, hogy az árnyékvilág bármely eseményébe lényegesen beavatkozhasson. Mégis, sok dologban a hasznára lehet. Ha ezzel megkíméli magát a szükségtelen kellemetlenségektől, jobb lesz barátságosan bánni vele. 

A gondolatmenetét lezárandó, láthatóvá vált a férfi számára, mintha csak most érkezett volna meg. Amint észrevette őt, a Algernon érezhetően megkönnyebbült, és határozott szavakkal hívta fel a többiek figyelmét is rá. Ekkor mindenki számára megjelent rémisztő, „démoni” formájában is. Felemelte a kezében tartott kislányt, magasra tartotta, és az ő részéről letudottnak ítélte a gyerek bemutatását. Átadta Elisabeth-et a hozzá lépő, fiatal szőke nőnek, és elhagyta a kastélyt. Hadd folyjanak az események a saját medrükben.

***

A kihalt tájon süvített a szél, dühöngött a hóvihar. Ilyenkor egyetlen ember sem merészkedett az utakra, ha nem volt feltétlenül muszáj. A fenyőfák árnyainak növekedése jelezte, hogy későre jár. Az állatok menedéket kerestek éjszakára, hálát adtak az eltelt napért, és félve várták a következőt. Nem lehettek biztosak abban, hogy megérik. Az éjszaka vadjai ébredeztek. A levegőben csak egy gyöngybagoly repült, céltudatosan egy irányba haladva, küzdve az időjárás viszontagságaival. Egy halványsárga borítékot kötöztek a lábához, a piros zsineg erősen tartotta, és még az erős szél se cibálta. A bagoly bosszankodva csattogtatta csőrét. Tudta, hova kell mennie, járt már ott. Még messze van, túlságosan messze…

***

Egy sötét ruhába öltözött asszony üldögélt egy kandalló előtt. Bőrkötéses, nagyalakú könyvet olvasott. Férje sem volt messze, a szoba másik felében, fáklyafénynél újságot böngészett egy kényelmes kanapéba süppedve. Az asszony letette a kezében tartott kötetet, és kinézett a szoba ablakán. Odakint hóvihar tombolt elemi erővel, tépve, szaggatva a nemrég ültettet facsemetéket. A nő sóhajtva gondolt bele, hogy kertjéből holnapra talán nem marad semmi. Az idillikus hangulatot megtörte, hogy az ugyancsak a szobában tartózkodó kislánya felébredt, és ennek hangot is kívánt adni. Férje felnézett az újságból.

- Tatjána, gondoskodj a kislányunkról – kérte a nőt. 

- Ahogy akarod, Alexander – síró lányához ment, és a kezébe vette. 

Óvatosan tisztába tette, miközben egy altatódalt dúdolt neki. Már majdnem végzett, mikor ütemes kopogtatás zajára lett figyelmes. Egy csapzott tollkupac kocogtatta az ablakot. A férj felismerte benne egy bagoly körvonalait, így felkelt, hogy beengedje. A jeges szél is besüvített az alig pár másodpercig kinyitott ablakon. A nő vállára terített egy kendőt, ám még így is dideregve húzta magán összébb a ruhadarabot, míg egy csengőt keresett a különféle papírok alatt az íróasztalon. Amint megtalálta, erőteljesen megrázta, mire négy házimanó jelent meg a helységben. 

- Itt fűtsetek be jól, és hozzátok át a hálószobámba a kislányom ágyát! – hangzott el a határozott parancs, mire a manók meghajoltak és engedelmeskedtek. A nő most férje felé fordult, de annak sápadtsága torkára forrasztotta a szót. 

- Mi a baj, Alexander? Rossz hírt kaptál? – kérdezte aggódva. 

- Tatjána, kérlek, menjünk át egy másik szobába. Itt túl hideg van. Hozd Olgát is! – A nő bólintott, felvette kislányát és a szomszéd szobába siettek.

Ez a szoba is fényűzően volt berendezve, ami mutatta tulajdonosának gazdagságát.

- Híreket kaptunk, drágám. Jót is, rosszat is. Minden itt áll a levélben, olvasd! –Azzal feleségének nyújtotta a levelet. 

Tisztelt Mr. és Mrs. Michajlovics!

Értesítem Önöket, hogy Mrs. Lestrange, született Bellatrix Ludovica Black, a mai napon ikerpárnak adott életet. A Sötét Nagyúr gyermekei, és örökösei jöttek el közénk, akik fogadására ünnepséget kívántunk szervezni. Sajnálatos módon a vigasság elmarad, ugyanis a Nagyúr fia, Rikkard Alfred elhunyt. Ezennel meghívom Önöket a kisfiú temetésére, a megjelenés kötelező minden, a Sötét Nagyúrhoz hűséges személynek. Az esemény szeptember 23 –án lesz Londonban, a pontos tájékoztatást aznap hajnalban juttatjuk el Önöknek. Mrs. Lestrange egy leánynak is életet adott, akinek neve Elisabeth Arabell. Urunk lojális követői közül valakit az a megtiszteltetés fog érni, hogy ideiglenesen nevelője lehet e gyermeknek. Természetesen erkölcsi és anyagi támogatást is nyújtunk a leendő gyámnak, és a Nagyúr hálájára is számíthat majd. Ne felejtsék el:

A Sötét Nagyúr hatalma örök és teljes! 

Üdvözlettel: Algernon Rookwood

Tatjána felnézett a levélből férjére, és halványan elmosolyodott.

- Azt hiszem, le kell mondani a holnapra tervezett bált – mondta csendesen a férfi.

- Igen, én is így gondoltam. Megyek és intézkedem. Te addig rendelj szállást! – a nő hangja nyugtalan volt. Az utolsó szónál már-már elfulladt.

- Tatjána, kérlek, ne idegeskedj. Nem lesz semmi baj.

- Gondolod, hogy mi leszünk a gyámja? Nálunk nemesebb és befolyásosabb család nem hiszem, hogy rendelkezésére állhatna a Sötét Nagyúr gyermekének. Ráadásul nekünk itt van Olga is, és így…

- Ne aggódj! – vágott közbe a férfi. – Kérlek, ne aggódj! – ismételte meg a nyomaték kedvéért. Tatjána bólintott, és mindketten elhagyták a szobát. Fel kellett készülniük az eseményre.

***

A napsugár halványan derengett át a Londont övező felhőn. Beteges fénybe vonta a Rich Hotel ablakait. Azon kevés szálloda közé tartozott, amelyek csak aranyvérű boszorkáknak, és varázslóknak adott szálláshelyet. A portást meglepte a hirtelen megnőtt forgalom, ritkán volt foglalt tíz-húsz szobánál több és most váratlanul telt házzal üzemeltek. Egyre több magas rangú vendég érkezett meg, csomagok sokaságát bízva a jelen lévő házimanókra és egyéb mágikus személyzetre. Miniszterek, állami tisztviselők, gazdag családok sarjai, házaspárok érkeztek. Eszébe jutott, hogy nemrég Tudjukki bukásának megünneplésére szervezni kezdtek egy ünnepség-sorozatot. Igen, csak erre az eseményre jöhetett ez a sok vendég.

***

Tatjána az ablaknál állt, ujjai közt idegesen morzsolgatta a sötétzöld bársonyfüggönyt. Nem tudott aludni a feszültségtől, amit egyre elviselhetetlenebbnek érzett. „Drágám, belőled sose lenne jó halálfaló” mondogatta sokszor férje, dorgálva őt állandó aggodalmaskodása miatt. Tatjána fejet hajtott szavai előtt, hiszen igaza volt. Férje tagja volt ugyan a Sötét Nagyurat és a halálfalókat támogatók körének, de a Jegyet nem viselte a karján. A nő remélte, hogy a Nagyúr eltűnése után nyugtuk lesz, de úgy tűnt, tévedett. Legszívesebben el se jött volna a temetésre, de a férje miatt kötelessége volt megjelenni.

Kopogtattak, mire összerezzent. Férje egy másik szobában kapott szállást, így egyedül volt, és ha megtámadják… Megszorította a pálcáját, és elindult ajtót nyitni. Az ajtóban egy fiatal fiú állt, a hotel zöld-fehér egyenruhájában, kezében tálcát egyensúlyozott, melyen egy boríték feküdt. Átnyújtotta a küldeményt, és miután egy kis borravalót kapott, meghajlás kíséretében távozott. Tatjana megkönnyebbült, egyben le is szidta magát butasága miatt. 

Halovány kezei közé fogta a borítékot, és egy erőteljes mozdulattal kinyitotta.

Tisztelt Mrs. Michajlovics

A temetési menet a Szent Johanna temető keleti kapujától indul, és a Black család sírboltjához vonul. Reggel nyolc órakor kezdődik a ceremónia. A további teendőkről a helyszínen értesítjük.

A Sötét Nagyúr hatalma örök és teljes!

Üdvözlettel: Algernon Rookwood.

Tehát alig tíz perc múlva kezdődik. Szerencsére már órákkal ezelőtt felöltözött. Ismét kopogtattak az ajtaján, férje választ sem várva nyitott be. 

- Elkészültél, drágám?

- Igen. Mehetünk, Alexander. – Együtt indultak el a hotel halljába, az egyetlen helyre az épületben, ahol hoppanálni lehetett. Nem ők voltak az egyedüliek, akik sötét ruhába öltözve indulásra készültek. Tatjána rögtön felismerte néhány ismerősüket, norvégiai barátnőjének köszönt is. Együtt hagyták el az épületet.